szösszenet a Zöldalma című, török filmhéten vetített film utáni gondolatokról
Szívfacsaró zene, érzelmi magaslatok és mélységek, családok összefonódása, életre szóló barátságok és fergeteges szerelmek. Mindegyik egy-egy rendezői technika, olyanok, mint az ételekbe a fűszer. Egy-egy ilyen elem a török sorozatok mindegyikébe kerül, finoman, éppen, hogy észrevehetően, hogy a néző alig várja a következő részt, a történeti szálak összegubancolódásából kialakult csomó feloldását és az érzelmi megnyugvást. A rendezői technikák tömény masszája pedig az, amikor 120 percben vannak csúcsra járatva az érzelmi receptoraink és ennek a török rendező Yilmaz Erdogan is tökéletes mestere.
A török filmhéten botlottam bele egy kurd család a történetébe. A filmet tekintve már sajnálom, hogy a többi filmről lemaradtam, de erről majd később írok, hol lehet majd megnézni őket, viszont előtte mindenképpen elmesélném a filmhéten utolsóként vetített Zöldalma című film ( eredeti címe: Ekşi Elmalar azaz Savanyú almák ) benyomásait. Nekem a film, olyan volt, mint egy székely vicc. Húsba markoló, mégis vicces. Ügyesen láttatja a humor tükrében az élet örökérvényű törvényszerűségeit, az élet kíméletlen igazságait. Azokat az ellentéteket, amik a sírva vigadni érzésben is benne vannak. Egyik pillanatban sírtam, a másikban nevettem, majd csak figyeltem és tapasztaltam, gazdagodtam. Egy korszak történelmével, egy nemzet hagyományaival, emberi érzésekkel. Egy történettel, amiben vagy így, vagy úgy mindenki megtalálja a maga történetét. Nem rázom meg a fát, nehogy lehulljon róla minden alma, egyszóval nem lövöm le a film minden poénját, ellenben kedvcsinálónak egy zanzásított történet a film fő száláról.
A kurd család története a 70-es évekbe repít vissza minket. A család Törökország dél-keleti csücskében, Hakkari falujában él. A főszereplő, egy kis török falu polgármestere, Aziz Özey, aki életének minden területén komolyan veszi a rá váró feladatokat. Példás hazafi, törekvő és a faluért dolgozó polgármester, tiszteletet parancsoló apa és szerető férj. Karakán. Eszmékkel teli, erős akaratú. Példás életének alapkövei épp ezek a jellemvonások ez nem is kérdés. A hegyek közé zárt anatólia kis falu lakói csak egy erős kezű vezetővel haladnak jó úton. Apaként, a hagyományokat tiszteletben tartva, arra kell figyelnie, hogy 3 lánya, Türkan, a legidősebb, Safiye és Muazzez, a legkisebb lány, jó házasságot kössenek. Szerető férjként feleségével, az egymás mellett eltöltött hosszú évek tiszteletével él együtt. Mindeközben a nyárfák és az almafák bolondja, gyümölcsösének különc fája pedig a rikító zöld színű, ámde savanyú zöldalma. Az almafák termést hoznak, a polgármester elvei pedig sziklaszilárdak maradnak. Kérlelhetetlenül. Jöjjön bármi. A lányok felnőnek, az apai szeretet mellé a szívükbe szerelem költözik, de férjhez, apjuk kívánsága és választása szerint mennek. A makacs, elvhű apa hajthatatlan és talán kicsit büszke is. A maga mögött hagyott évekbe vetett hit töretlen sikert hozott és számára bizonyosságot adott ahhoz, hogy az elvei mellett kitartani nem bolondság és nem holmi hóbort.
Az idő azonban kegyetlen mókamester. Bár ugyanaz az óra forog körbe-körbe, ketyegése néha alig hallható máskor viszont fülsüketítő. Így történt ez Aziz polgármester Úr életében is. Az idő csendes múlását felváltotta a kétségbeejtő zaj. Szinte egyik pillanatról a másikra omlik össze benne minden, amire az életét, a hitét alapozta, ami büszkévé és karakánná tette. Eluralkodik rajta a düh és a tehetetlenség. A gyümölcsösből kiírtja a zöldalma fákat, mintha tiltakozna valami ellen. A megváltoztathatatlant viszont ezzel sem tudja leradírozni és újraírni, miközben a saját gyökereit is fel kell számolnia. Búcsúznia kell mindentől, amit felépített, ami addig a mindennapjainak a része volt. Egy ideig még küzd. Még hiszi, mert hinni akarja. De az az idő már elmúlt. Aztán végleg feladja és csendesen, szavak nélkül, némán éli az életét. Már nem őt hallgatják. Ő az, aki hallgat másokat és teszi azt, amit mások mondanak. Mindaddig, amíg rájön arra, hogy a hit bár fontos, az állhatatosság fontos, a családnál, a szeretetnél, a támogatásnál fontosabb kevés van. Mert ők azok, akikben a tudás és a hit tovább él. Akik képesek tovább álmodni a jelent és jövő építeni belőle. Másképp ugyan, más körülmények között, lehet, hogy savanyúbb lesz, lehet, hogy zöldebb, de a gyümölcsösben van a helye! Különlegessé teszi azt. Megismételhetetlenné. Feledhetetlenné. Ahogy Ő mondja: „Csak az nem lehet gazdája a holnapnak, aki elég okos ahhoz, hogy ma álmodozzon…”
Yilmaz Erdogan játssza a polgármestert, Ő a történet írója sőt a film rendezője is. Néhol romantikus, néhol kifejezetten megmosolyogtató. Nem ajánlom annak, aki a hollywoodi filmeket kedveli, mert az amerikai allüröktől abszolút mentes a film, még csak nyomokban sem tartalmaz ilyen elemet. Legalábbis szerintem. A hatásvadász pillanatok ettől függetlenül nem hiányozhatnak, így vannak pillanatok, amikor a szentimentálisabbaknak muszáj a papírzsepiért nyúlni. Bár nem százas papírzsepis kategóriás film, mégis jó ha kéznél van 1-2 darab az előbújó könnycseppeket letörölgetni. Megvillanthatjuk a mosolyunkat is néha, mert a film kedves, bohókás. Sőt, felettébb érdekes lehet azok számára is, akik szeretik nem csak a szívüket megtölteni érzelemmel, hanem az agytekervényeiket is érdekességekkel. A filmben ugyanis számos olyan kulturális elem jelenik meg, amin keresztül többet tudhatunk meg a törökök hagyományairól. Arról sem megfeledkezve, hogy a film 120 percének mindegyike eredeti hamisítatlan török környezetben játszódik. Bár nekem néhány ponton a régi magyar filmeket idézte a stílus, (a rendezésre gondolva), ennek ellenére abszolút belopta magát a szívembe. Olyannyira megtetszett, ha lehetne, bizony még egyszer megnézném!
A török filmhéten vetített 6 film közül ezt az egyet sikerült megcsípnem a moziban. A többi filmhéten bemutatott filmből egy-kettő elérhető a netflixen, a többiről egyelőre még nem találtam infokat, hol lehetne megnézni magyar felirattal. Ellenben ha lehet hinni " informátoraimnak", egy januárban induló török filmklub listáján ez a film is fenn lesz. Bevallom, én már alig várom. Ha esetleg Téged is érdekelne, akkor ne habozz, kattints a fotóra és írj nekünk, hogy érdekel a filmklub. Amint van bővebb információm, szívesen megosztom Veled is!
Aki pedig addig Yilmaz Erdogan filmjei közül szemezgetne bemelegítésként, annak jó szívvel ajánlom az egyik díjnyertes filmjét, ami ráadásképpen elérhető a neten is. Angolul a film a „The water diviner’ címet kapta, magyarul az „Akihez beszél a föld„ címen találjátok meg. A film 2014-es és a Zöldalma ( Sour Apples ) stílusához hasonló, kicsit életrajzi, némi romantikus mókás szálakkal színesítve. Már csak azért is ajánlom, mert a filmben láthatjátok Russel Crow színészi alakítását is.
Jó filmezést és kellemes kikapcsolódást, ha eljuttok a megnézésükig. :-)
